Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Feloldották a pontytilalmat, ám több halfaj továbbra is védelmet élvez

Június elsejétől véget ért a ponty és másik hat halfaj tilalmi ideje.

A világ legnagyobb harcsáját fogta ki egy olasz horgász

Elmondása szerint az elvesztésétől való félelem miatt majdnem pánikba esett, hiszen 23 év alatt sosem látott még ilyen óriási halat.

Több mint tízkilós csuka akadt horogra vasárnap hajnalban

Ez a példány kevesebb mint fél kilogrammal maradt el a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség rekordlistájának harmadik, dobogós helyezésétől.

Éjféltől kezdetét vette a horgászok ragadozószezonja

Tavaly többen vesztették el azért az engedélyüket, mert már éjfél előtt csónakba szálltak a műcsalis és/vagy csalihalas felszerelésükkel, pedig az időzítés kiemelten fontos.

Rekordméretű harcsát fogtak ki a gyulai Munkácsy-tóból

A tórekordot egy rutinos horgász döntötte meg.

Újabb horgászrekord a Balatonnál

Kovács Krisztián Balatonakarattyán, a Gumirádli strandon fogta ki a halat, amelynek hossza 95 cm, a súlya pedig 34,05 kilogramm volt.

Luxushobbivá vált a horgászat Magyarországon

Olyan összegeket kérnek el a horgászoktól, hogy mondhatni luxushobbivá vált Magyarországon a népszerű és kedvelt tevékenység.

Fontos hír érkezett a pontyok kapcsán a horgászoknak

A Malomzugi Holt-Zagyvába például 4002 kilogramm pontyot helyeztek ki, míg az Ártéri horgásztóba 1266 kilogramm halat, de egyik helyszínen sem rendeltek el fogási tilalmat a telepítések után.

Fontos információ horgászoknak: változtak a halelviteli szabályok

Kiemelték, ez nemcsak a horgászokat, hanem a turista és gyermek állami jeggyel rendelkezőket, illetve a leendő horgászokat is érinti az idei évtől.

Jövőre még a horgászat is drágul

Ha nem lenne elég az eddigi drágulás a rezsi és az élelmiszer tekintetében, most kiderült, hogy jövőre még pecázni is jelentősen drágább lesz.