Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Megdöbbentő buszbaleset történt szombaton – eddig 15 halottról tudni

Megdöbbentő buszbaleset történt szombaton – eddig 15 halottról tudni

Súlyos közlekedési tragédia történt Nyugat‑Guatemalában szombaton, miután egy menetrend szerinti autóbusz letért az Inter‑amerikai országút egyik szakaszáról, és mély szakadékba zuhant.

További Hírek

Azonnali vizsgálatot rendelt el az NGM a magyarok helyére vietnámiakat felvevő gyárnál

A rendelkezésre álló ismeretek szerint a létszám csökkentésére átmeneti termeléscsökkenés miatt került sor.

Már tudni, kit bízhat meg a Barcelona a csapat vezetésével Xavi esetleges kirúgását követően

Nagyon úgy fest, hogy Xavi előbb-utóbb elveszítheti az állását, akinek a helyére van pár pályázó, köztük a Real Madrid korábbi csillagával.

Tóth Gabi: „Egy nagyon jó emberrel vagyok, és én is jobb emberré válok mellette”

Tóth Gabi több mint hálás a párjáért, aki mellett jobb ember válik, és már most úgy érzi, mintha évek óta egy párt alkotnának.

Szigorításról döntött a Mol, nem mindenki limózhat a jövőben

Több pontban módosítja a feltételeket a Mol közautó-szolgáltatását menedzselő Limo.

Sokan szerezhetik be olcsóbban az idei autópálya-matricát, ezt kell tudni

Idén is drágult az autópálya-matrica, de az nem érint mindenkit annyira súlyosan, ugyanis van egy kiskapu.

Robbanás történt Zircen, két férfit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba

Jelenleg az intenzív osztályon vannak, állapotuk súlyos, de stabil.

36 éves lett Tóth Gabi, aki üzent is: „Éljetek”

Tóth Gabi 36 éves lett, bár ez közel sem játszik rajta, ő is azon hírességek közé tartozik, akik jó pár esztendőt letagadhatnának a korukból.

Borkai Zsolt akkor sem lépne vissza, ha Orbán Viktor személyesen kérné erre

A volt győri polgármester biztos benne, hogy meg tudja nyerni az idei választást.

Döbbenetes módon végzett magával az amerikai világsztár

Kiderült, hogy Alec Musser, akinek a hirtelen halála sokakat megdöbbentett, egészen hátborzongató módon végzett magával.

Négy csillagjegy számára nincsenek akadályok, bármivel szembenéznek

A bátorságuk és a stressztűrő képességük sosem hagyja el őket, legyen szó bármekkora problémáról.