Idén már 1020 alkalommal hívták a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 186-an szenvedtek mérgezést, tízen pedig életüket vesztették.
A rendőrség megerősítette, hogy egy ember leugrott, ám bővebb tájékoztatással csak a későbbiekben tudnak szolgálni.
Az édesanya kijelentette, élete végéig azért fog küzdeni, hogy kiderüljön, ki és hol hibázott. A család rendőri feljelentést tett.
Két női holttestet találtak a nevadai Valley of Fire State Parkban szombaton, miután egy kirándulócsoport bejelentette az eltűnésüket.
Többen életüket vesztették Moszkvában egy bevásárlóközpontban, miután megrepedt egy forró vízcső.
Már a második ugrása során gondok adódtak, és végül belehalt a sérüléseibe az a miskolci ejtőernyős, aki még a hónap elején csapódott a földnek.
A Sao Pauló-i stadion előtt történt a tragédia, a 23 éves futballszurkolónő életét már nem tudták megmenteni.
A támadás következtében egy ember életét vesztette, három fő pedig megsebesült.
Pusztító áradások sújtják Pakisztánt, ami miatt már tucatnyian vesztették életüket, és ezzel együtt az anyagi kár is jelentős.
Mindemellett súlyos közlekedési fennakadásokat okozott: számos légijáratot töröltek, több vonat nem indul, illetve az Amszterdamtól északra található autópálya egyik szakaszát lezárták.
Körülbelül 25 percbe telt, mire a felszínre tudták hozni, sajnos azonban már nem tudtak segíteni rajta.