Teljes terjedelmében kezdett lángol egy kamion rakománya, a körülmények egyelőre nem ismertek.
A polgármester beszédéből kiderült, idén 30 szóló és 10 csuklós autóbusz mellett a most átadott 12 elektromos busszal összesen 52 vadonatúj buszt állítottak üzembe Debrecenben.
A határrendészt azzal vádolja az ügyészség, hogy rendszeresen lopott egy áruházból, ráadásul a pénztáros is segítségére volt a bűncselekmények elkövetésében.
Újabb halálos kerékpárbaleset történt, a helyszínre kiérkező mentőegységek már nem tudtak rajta segíteni.
A minisztérium a közleményében felhívta a figyelmet, hogy a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű.
A nyomozók megállapítása szerint a hosszúpályiban élő férfi nem kirabolni, hanem megerőszakolni akarta a nőt.
A 700 ágyas komplexumban egészségpláza is lesz.
A megugró rezsiárak a diákok számára is emelkedő díjakkal járnak.
A legtöbb bejelentés Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkezik, a tűzoltók megállás nélkül dolgoznak a viharkárok elhárításán.
Egyelőre nincsenek pontos számok arról, hány határvadászt sikerült felvennie a rendőrségnek, de nagyon aktívak, országszerte keresik az embereket.
Rövid időn belül újabb halálos gázolás történt, már nem lehetett megmenteni a sérültet, a helyszínen életét vesztette.