Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Drónnézetből, ahogyan a magyar rendőrök elfognak egy TOP-50-es bűnözőt

A 42 éves győri férfi már biztosan nem odakint fog karácsonyozni, ellentétben a korábbi évekkel, amiknek ideje alatt szökésben volt.

Eltűnt egy 16 éves győri fiú

Berki Alexet szeptember végén látták utoljára, a hatóságok most a lakosság segítségét kérik.

Takarékossági okból zár be ideiglenesen egy soproni színház

Az energiafelhasználás csökkentésére irányuló törekvésekhez csatlakoznak ezzel a döntéssel, amely a felnőtt, az ifjúsági és a gyermekelőadásokra is kiterjed.

Hálapénzt fogadott el a Petz Aladár Egyetemi Kórház egyik főorvosa, nyomoznak ellene

A rendőrség úgy tudja, a főorvos több betegtől is elfogadott hálapénzt, ennek okán pedig nyomozás indult ellene.

Halálos baleset történt Győr külterületén, három súlyos sérült is van

Egy ember életét pedig már nem tudták megmenteni, olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy a helyszínen életét vesztette.

Ököllel ment a bíróság ajtajának, majd a nadrágját is letolta

A hivatalos közleményben foglaltak szerint az ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki ököllel ütötte a bíróság ajtaját azért, hogy bejusson oda, majd letolt alsóneművel mutogatta magát az utcán.

Több mint két éven át élt együtt elhunyt édesapjával, miközben felvette a nyugdíját

Egy több mint bizarr ügy került nyilvánosságra, miután kiderült, hogy egy 53 éves férfi több mint két éven át élt együtt elhunyt édesapja holttestével, miközben felvette a nyugdíját.

Győr polgármestere szerint bár nem egyszerű a helyzet, de „ezt is túl fogjuk élni”

Dézsi Csaba András kijelentette, most arra kell törekedniük, hogy mindenkinek legyen elég fűtése és meleg vize, a mostani helyzetre pedig egy megoldandó feladatként tekint.

Győr polgármestere: a kibontakozó energiaválság miatt meg kell húzni a nadrágszíjat

Elmondása szerint a város fiókkönyvtárainak bezárása, a Könyvfutár nevű szolgáltatásuk és a Lakossági LED-csereprogram is az első ehhez köthető intézkedéseikhez tartozik.

A győri börtönben egy rab elbarikádozta magát éles csempedarabbal fenyegetőzve

A román állampolgárságú, magyarul nem beszélő embercsempész rab a győri börtönben barikádozta el magát, eltorlaszolva a zárka ajtaját, és egy éles csempedarabbal fenyegetőzött.