Fontos bejelentést tett az orosz Gazprom, mely pár napig biztosan nem fog gázt szállítani Európába az érintett vezetéken keresztül.
A Gazprom ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy teljesíteni fogja a hosszú távú szerződéseit, méghozzá maradéktalanul.
A német gazdasági miniszter szerda reggel elmondta, felkészültek arra az eshetőségre, ha Oroszország leállítaná a gázellátást.
Szinte már nem marad olyan sportszervezet, amely ne határolódott volna el az oroszoktól.
A Shell hétfőn bejelentette, hogy megszünteti partnerségét a Gazprommal, válaszul az orosz agresszióra Ukrajnában.
Az Európai Labdarúgó Szövetség arra keresi a megoldást, amellyel Putyin ukrajnai invázióját követően véget vethet az orosz Gazprommal való régóta fennálló partnerségének.
Az orosz-ukrán háború az egész világot érintette, természetesen a sport sem maradhatott ki, ugyanis Oroszország ezer szállal kötődik a futballhoz, a Forma-1-hez és a többi jelentős sportághoz.
Kínos helyzet állt elő a kontinensen, miután az európai gázárak az egekbe szöktek, a tározók pedig lassan kiürülnek.
Az ukrán sajtó szerint észrevehető volt, hogy míg a Balkánon januárban újra indult a gáztranzit, addig Szlovákia és Lengyelország felé látványosan csökkent.
Nem sikerült megállapodásra jutni az orosz földgáz kizárólagos exportjáról rendelkező állami Gazprommal a második és harmadik negyedévre vonatkozóan.
Hosszú távú, 30 éves megállapodást kötött egymással Oroszország és Kína a gázellátásra vonatkozóan, amelyet a tegnapi nap folyamán jelentettek be.