A gázolás miatt Debrecen és Nyíregyháza között néhány éjszakai vonat menetideje megnőtt, de azóta helyreállt a közlekedés.
Budapest területén gázolt a vonat, Zugló és Pestújhely határán, a körülmények egyelőre nem teljesen ismertek.
Újabb vonatgázolás történt, most Gárdonynál, ami miatt akár 8 óráig is szünetelhet a forgalom az érintett vágányon.
Ismét szarvast gázolt a vonat, legutóbb Öskü közelében, ami miatt a mozdony is megsérült, így annak segítségre volt szüksége.
Elgázolt a vonat egy embert Kőbánya felsőnél, ami miatt az utasokat át kellett szállítani egy másik vonatra.
A HÉV H5-ös vonalán történt a gázolás, melynek körülményei egyelőre nem teljesen ismertek, ahogyan a sérült állapota sem.
Furcsa baleset miatt hosszú időre kiesik a sorból az NBA egyik nagy sztárja, Kelly Oubre Jr.
A Máv tájékoztatása szerint újra két vágányon haladnak a vonatok Rákospalota-Újpest és Rákosrendező között.
Egyelőre nem ismertek a részletek, de annyi bizonyos, hogy az érintett vonalon hosszabb menetidőre kell számítani.
A baleset miatt meghibásodott a mozdony, majd egy másikat kellett hívni a helyszínre, ami jelentős késéhez vezetett.
Ennek nyomán a számik (vagy lappok) azonnali cselekvésre és a rénszarvasok védelmére szólították fel a lakosságot Svédországban.