Elkészült a szakértői vélemény, a gyanúsított elismerte felelősségét.
Mintha csak egy akciófilmet látnánk a felvételeken, de ez távol áll attól, mert ez a valóság, valóban megtörtént, nem sokkal később elfogták a gyanúsított személyt.
Újabb halálos baleset történt, ezúttal Monoron, ahol elgázoltak egy férfit.
A 37 éves nőt pénteken kora reggel gázolták halálra az Attila úton, most pedig kiderültek a részletek is a tragédia kapcsán.
Majdnem lincselés lett vége egy tragikus balesetnek az erdélyi Felsősófalván, amikor egy hat éves kislány átszaladt a szemközti sávba és elgázolta egy sofőr.
Az arra utazóknak hosszabb eljutási idővel kell számolniuk, a baleset körülményei egyelőre nem teljesen ismertek.
A tragédia Monoron történt, bár egyelőre nem tudni, hogy miért következett be a szörnyű baleset.
A 13 éves csongrádi kislány éppen iskolába tartott, amikor egy kereszteződésnél elé vágó autós elütötte. A jármű vezetője segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
Meglehetősen szerencsétlen eset történt vasárnap délután a romániai Bihar megyében, ahol egy 9 éves kislány próbált szabálytalanul átkelni az úton.
A tragédia Budapest XIV. kerületében történt, a férfin már nem lehetett segíteni, olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy életét vesztettek.
A sofőr drog hatása alatt állhatott, mikor a balesetet okozta.