A csajok rendkívül csinosak és szexik voltak, megadták a módját a megjelenésnek, remek hangulatban vannak.
Egy végtelenül izgalmas küzdelem vár a nézőkre, akik többek között Kulcsár Edinát és G.w.M-et fogják látni a Párharcban.
Az X-Faktor mentora szép lassan belejött a versenyzők elküldésébe, sorra adta ki az útjukat, mert nem látta bennük azt, hogy elegendő tehetséggel rendelkeznének a műsorhoz.
Gáspár Evelin finoman fogalmazva is teljesen más időjárási körülmények között pihen jelenleg, de ezt senki se sajnálja tőle, hiszen az irigység nem vezet semmi jóra, inkább csodáljuk a látványt, a környezetet.
A produkció ugyan rövid volt, Gáspár Lacit is meggyőzte, addig Herceg Erikát nemigazán nyűgözte le a show, és ennek alapján nem okozott nagy meglepetést, hogy nemet mondott, szemben a mentortársaival.
Maximálisan Gáspár Evelin mögött állunk, az újabb támadások ellenére is aktív maradt a közösségi médiában, és azokra koncentrál, akik építik őt.
Az egyik verseny során Gáspár Evelinnek igencsak meg kellett küzdenie az elemekkel, pontosabban egy étellel, ami láthatóan nehezen ment neki.
Gáspár Evelinnek maximálisan igaza van, az emberek még csak bele sem gondolnak abba, milyen kemény munka van a formája mögött.
Még mindig vannak, akik igyekeznek belekötni Gáspár Evelinbe, és ilyenkor jobb belenézni a tükörbe, és feltenni a kérdést, mennyire elégedettek önmagukkal.
Egyes versenyzők egyáltalán nincsenek tisztában a képességekkel, valamiért azt gondolják magukról, hogy mérhetetlenül tehetségesek. Az éneklésben biztosan nem, és sokszor ez olyan pofont jelent számukra az élettől, amit nem hajlandóak elfogadni.
Nem tudjuk, hogy véletlen vagy sem, de eltalálta a pillanatot Gáspár Evelin, aki igyekszik feltöltődni a melegben.