Gáspár Győző nem akar panaszkodni, rég volt olyan szép és jó évük, mint a 2023-as, így bizakodva tekinthet előre.
Gáspár Evelin azt is elárulta, hogy az ehhez hasonló televíziós szereplésekből és reklámokból él, a korábban megnyert összeg pedig igencsak jól jött számára.
Evelin és Attila is izgatottan várják az ünnepeket, hiszen alig pár hét, és újra itt a szenteste, az év legjobban várt eseménye.
Történt egy nagyon furcsa és váratlan eset a Hal a tortán szerdai forgatásán, melynek ideje alatt Polgár Tünde látta vendégül a sztárokat. Nem ment minden simán, hiszen kiderült, hogy Tünde férje, Árpád igencsak összeszólalkozott Evelinnel.
A Hal a tortán forgatásának ideje alatt válaszolt a kérdésre, melynek kapcsán korábban már többen is elítélő módon beszéltek róla a közösségi médiában.
Egy újabb érdekes forgatáson tűnt fel a nagy duó, akik nagyon szeretik egymást, és azt kell mondjuk, Gáspár Bea továbbra is nagyon fiatalos.
Tamás rendkívül őszintén mondta el, hogy milyen érzések vannak benne, és mindezt a saját és az ellenfél csapata előtt.
Ez nem csak dísz, hiszen Gáspár Evelin nagyon otthonosan mozog a konyhában, édességeket is készít, sokat tanult az évek alatt.
Nagyon is megadta a módját Gáspár Evelin a vendégfogadásnak, a ház pedig csodálatosan nézett ki, kezdve a nagy terasszal.
Még egy profi segítségét is felkérte, hogy magas pontszámokkal nyisson, és ez végül így is lett, erősen kezdett, kiváló teljesítményt nyújtott.
Azt kell mondjuk, hogy Gáspár Evelin az év egyik legszexibb szettjével állt elő, ami rendkívül jól áll neki, maximálisan kiemeli a formáját.