A Hangar 13 által feladott friss álláshirdetés ugyanis megcsillantotta a reményt, hogy készülőben van a Mafia 4.
Egy újabb fontos bejelentés történt, és kiderült, hogy Magyarország önellátóvá válik az orvosimaszk-gyártásban.
Az amerikai hadsereg már kiválasztotta első egységét, mely használhatja majd az USA első hiperszonikus rakétáit, mely lépéssel most beérték legnagyobb riválisukat, Kínát.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány 1500 milliárd forintot költene a hazai felsőoktatás megerősítésére és fejlesztésére.
Több fontos bejelentést is tettek a csütörtöki napon, így kiderült az is, hogy Várpalotán egy nagyon fontos fejlesztés fog megvalósulni, amivel erősebbé válhat a magyar hadiipar.
Ez egy nagyon hatékony eszköz, mely egyrészt segít a rendőrségi nyomozásokban, másrészt elrettenti azokat, akik bántalmazni akarnák a munkavállalókat.
Az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) Központi Raktár átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program.
A végső cél az, hogy minél kevesebb egészségipari terméket vásároljon Magyarország, így azokat az ország saját magának állíthatja elő. Erről született most döntés, és újabb cégek csatlakoztak ehhez a fontos csoporthoz.
Magyarország kormányának szóvivője, Szentkirályi Alexandra több újdonságról számolt be a Városliget kapcsán, ahol még egy újabb kutyás élménypark is épült.
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára egy fontos fejlesztésről számolt be, mellyel véget érhet a papírszámlák kora.
Egy újabb remek fejlesztés Magyarországon, aminek a segítségével még több emberi életet lehet megmenteni.