A miniszter elmondta, hogy bíznak benne, hogy miután az első megállapodást aláírják, a javaslat megnyitja az utolsó körös egyeztetéseket a Kohéziós Alapról, és abban is megegyezhetnek.
A Momentum rövid, de velős kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben.
Magyarországon eddig 33 fertőzöttet azonosítottak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a faalapú helyettesítő anyagok minél szélesebb körű alkalmazását, hatékony felhasználását, és ezek uniós támogatását javasolja.
Az orosz állami médiában mindig csak olyan „szakértőket” szólaltatnak meg, akik szerint Oroszországnak nem fájnak a szankciók, csak az Európai Uniónak.
Ismét mélyen a zsebébe nyúl az Európai Unió, miután úgy döntött, hogy jelentős mértékű katonai támogatást biztosít Ukrajnának.
A Fidesz európai parlamenti képviselője nem rejtette véka alá a véleményét.
A magyar kormányszóvivő kiemelte, növekedési pályára állították a magyar gazdaságot, és azt a járvány ellenére is meg tudták őrizni.
Oroszország és Ukrajna konfliktusa tovább mélyítette a már tavaly kialakult energiaválságot Európában, nagyrészt a Gazprom szerződésszegései miatt.
Az LMP frakcióvezetője szerint „a struktúrája egy olyan politikai gépezetnek, amely arra jött létre, hogy részben a német, francia nagytőkének, részben pedig az Egyesült Államok külpolitikai érdekeinek megfeleljen, nem lesz fenntartható úgy, hogy a világ alatta megváltozott”.
Ez nem lesz könnyű feladat, már csak amiatt sem, mert senki sem tudja, mi lesz holnap, nemhogy egy hét múlva.