Josep Borrell jelentette be, hogy az EU további 500 millió eurós támogatást biztosít a háború sújtotta Ukrajnának.
A mai naptól kezdődően az EU valamennyi országában megkezdődőnek az oltások, amik hamarosan a fertőzöttségi és halálozási adatokra is hatással lehetnek.
Az Európai Unió orvosi szabályozóbizottsága a mai napon hivatalosan is jóváhagyta a Pfizer és BioNTech vállalatok által kifejlesztett COVID-19 elleni védőoltás használatát.
A környezetvédelem érdekében újabb nagyszabású tervet alkotott az EU, melynek részleteit Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelentette be.
Mindenképpen egyezségre akar jutni Nagy-Britannia és az Európai Unió a vitás kérdésekben, ám a tárgyalások eddig sikertelennek bizonyultak több részletkérdésben
Összesen 300 millió adag COVID-19 elleni vakcinát foglalt le magának az Európai Unió a Pfizertől, valamint partnerétől, a BioNTech biotechnológiai vállalattól.
Négy újabb ország került fel erre a bizonyos listára az EU-nál, többek között Magyarországgal, ahol a második hullám egyre inkább érezteti a hatását.
Közleményben erősítette meg az Európai Unió „Irini” nevet viselő katonai missziója, hogy egy Földközi-tengeren működő haditengerészeti járművük 186 fős legénysége közül 51 főnek lett pozitív a koronavírus-tesztje.
Az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében több európai országot megnevezett, ahol „fokozott aggodalmat” vált ki a pandémia alakulása.
Gerd Müller, Németország Gazdasági Együttműködésért és Fejlesztésért felelős minisztere a német Handesblatt-nak adott interjújában fogalmazott úgy, hogy a koronavírus-járvány elleni európai fellépésnek sokkal károsabb hatása van a világra nézve, mint azt gondolnánk.
Meglehetősen nagy meglepődést és aggodalmat váltott ki az Európai Uniós vezetőkből Nagy-Britannia legutóbbi kijelentése, melyben lényegében kimondták, hogy nemzetközi jogot sértenének a kilépési szerződés egyes részeinek megtagadásával.