Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

A japán földrengés halálos áldozatainak száma már a 100-at is meghaladja

Több mint 200 főt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Tovább nőtt a nagy japán földrengés áldozatainak száma

A rossz időjárási feltételek miatt a mentőcsapatok egyes esetekben nem tudnak időben eljutni a sérültekhez, akik közül többen már nincsenek életben.

Tovább nőtt a kínai földrengés áldozatainak száma, több mint 200 ezer ház összedőlt

Két embert továbbra sem találnak, így félő, hogy már nem kerülhetnek elő élve, akik a kínai földrengés következő áldozatai lehetnek.

Elsüllyedt egy török teherhajó a Fekete-tengeren, a legénység 11 tagja eltűnt

A keresési műveleteket pedig nagyban nehezítik a heves viharok.

Összeütközött két hajó Németország partjainál az Északi-tengeren, többen eltűntek

A mentőcsapatok jelenleg is kutatnak a bajbajutottak után, eddig egy embert sikerült kimenteni, aki azóta orvosi ellátásban részesült.

Továbbra is eltűntek után kutatnak az áradások által sújtott Líbiában

Egy helyi tisztviselő ugyanakkor elismerte, kevés az esély, hogy ennyi idő után túlélőket találjanak. Hozzátette, az utóbbi három napban 450 holttestet találtak a tengerparton és a romok alatt.

Líbiai áradások: egy héttel a katasztrófa után megérkeztek az első segélyek

Egy héttel azután, hogy a több ezer ember életét követelő áradások söpörtek végig a líbiai Derna városán, megérkeztek az első segélyek a túlélőknek.

18 gyerek eltűnt, miután felborult egy hajó az indiai Bagmati folyón

A fedélzeten 34-en tartózkodtak, a diákokat épp iskolába vitték.

Líbiai áradások: becslések szerint megközelíti a 10 ezer főt az eltűntek száma

Pontos számadatokat egyelőre nem tudni, ám becslések szerint a 10 ezer főt is megközelítheti az eltűntek száma.

Áradások: egész éjszaka egy fába kapaszkodott egy spanyol fiú, így maradt életben

Az édesanyját és a nővérét megtalálták, az édesapját viszont még keresik.