A Magyar Orvosi Kamara vezetősége sajtótájékoztatón értékelte az egészségügy helyzetét és a kamara szerepét.
Újabb és újabb béremelésekre számíthatnak az egészségügyben dolgozók.
Rétvári Bence arról számolt be, hogy csökkenti a várakozási időket az új járóbeteg-időpontfoglalási rendszer.
Nincs elég orvos, sem mentőautó, illetve az azokat üzemeltető személyzet is hiányzik Görögországban, holott a turisták száma egyre nő.
Mint kiderült, a mostani béremelés azokra vonatkozik, akik az egészségügy gazdasági, műszaki, pénzügyi vagy számviteli területein tevékenykednek.
A legnagyobb kérdés az, hogy az új szerződés hátrányosan fogja-e érinteni őket, akár a fizetés vagy a pluszjuttatások kapcsán.
Mindezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be pénteken, kiemelve, hogy a kormány a 2024-es költségvetés tervezetében 3200 milliárd forintot szán egészségügyi célokra, ez 420 milliárd forinttal több, mint idén.
A beteg és az egészségügyi dolgozók egyaránt áldozatok.
A ChatGPT megjelenése mindent megváltoztat, szakértők szerint pedig nagy jelentősége lesz a jövő egészségügyi ellátórendszerében is.
Ez azt jelenti, hogy 20 év munkaviszony felett 260 ezer forinttal nőhet a fizetés, az ágazat pedig 50 százalékos emelésre számíthat, legalábbis a terv így szól.
A hivatalos tájékoztatás szerint megkezdte a működését az új onkológiai központ Salgótarjánban.