Az adatok alapján a vizsgált termékek zöme Romániában drágult a legkevésbé, így feltehetőleg nem igaz az állítás, miszerint a magyarországi áremelkedésért kizárólag a háború tehető felelőssé.
Egy év leforgása alatt közel tíz százalékkal emelkedett a személygépjármű-vezetői tanfolyamok ára.
Miközben a kedvezőtlen tavaszi időjárás miatt drágulás észlelhető a hazai gyümölcspiacon, a termények begyűjtése is problémát okoz.
Az árak emelkedése szemmel látható, a járvány óta pedig egyre csak kúsznak felfelé. Most megmutatjuk, melyek voltak azok a termékek, melyek a legnagyobb mértékben drágultak.
Szeptember 15-én újabb rekordokat fog dönteni a benzin ára.
A legnagyobb brit élelmiszeripari szakmai szervezet vezetője úgy gondolja, már most annyira súlyos a helyzet a szektor munkaerőhiánya kapcsán, hogy javulás nélkül hiány léphet fel.
Jelentősen visszavetette a svájci mezőgazdaságot az időjárási körülmények szélsőséges változása, ami kihatott a burgonyatermesztésre.
Az alvállalkozói díjtételek, a saját tevékenységek, valamint az alapanyagárak is tovább nőttek az ÉVOSZ által az építőipari vállalkozások körében készített friss felmérés szerint.
Magas albérletárakkal és több százezer forintos tandíjakkal számolhatnak azok a fiatalok, akik ezen a héten kezdhették meg egyetemi tanulmányaikat.
Mintegy 30-40 százalékkal drágább lehet jövőre az iskolai menza, ami gyerekenként 150 forint többletköltséget jelenthet.
A holland gáztőzsdén egyetlen hónap leforgása alatt 25 százalékkal drágult a gáz, és nem úgy tűnik, hogy a trend megállna.