Két rendőrautót is felgyújtottak Manhattanben hétfő este, a rendőrség pedig a Donald Trump elleni esetleges vádemelés utáni zavargásokra készül.
Tovább növelte az előnyét Joe Biden Nevadában, Pennsylvaniában és Georgiában, és mivel továbbra is a neki kedvező levélszavazatokat számlálják, így nem csak meglehet a 270 elektor, hanem nagyobb arányú győzelmet is szerezhet.
Donald Trump, az Egyesült Államok még hivatalban lévő elnöke nemrégiben a Twitteren osztott meg egy nyilatkozatot, amelyben az ő választási csalásra vonatkozó álláspontját védik, és Alkotmánysértésnek nevezik, ami az elnök ellen zajlik.
Annak ellenére, hogy a konzervatív Fox Newsnál közelebb áll Joe Biden az elnöki címhez, hiába szerzi meg akár a mai nap folyamán a győzelemhez szükséges mennyiségű elektort, nem ismerhetik el a csatorna munkatársai, hogy megnyerte a választást – értesült belső forrásokból a CNN munkatársa.
Meglehetősen szokatlan beszédet tartott magyar idő szerint csütörtök éjszaka Donald Trump, ahol úgy fogalmazott, hogy amennyiben csak az érvényes szavazatokat számlálják meg, akkor győzelmet aratna.
Megérkeztek a legújabb pennsylvaniai számlálási adatok, melyek alapján bekövetkezett az, amire már egy napja legalább számítani lehetett: Joe Biden átvette a vezetést Pennsylvaniában, és ő lehet az Egyesült Államok következő elnöke.
A Wall Street befektetői nagyon nem szeretik, ha radikális változás következik be az Egyesült Államok életében, és ugyan egyelőre úgy tűnik, hogy Joe Biden személyében új elnöke lesz az USA-nak, mégsem lesz radikális változás – legalábbis így kalkulálnak a befektetők.
Újfent drámai fordulat történt az amerikai elnökválasztásokon, ugyanis a republikánus fellegvárnak tekinthető Georgiában, 917 szavazatnyi előnnyel, átvette a vezetést a demokrata színekben induló Joe Biden.
A jelenleg még regnáló elnök jól érezhetően nem elégedett azzal, ahogyan a levélszavazatok visszahozták a versenybe vetélytársát.
Immáron 10 ezer szavazatnál is kisebb a különbség a két elnökjelölt között Georgiában, továbbra is Donald Trump javára, miközben Pennsylvaniában tovább faragott a hátrányán Biden, és már csak 78 ezer szavazat a különbség.
Összességében azt lehet mondani, hogy Donald Trump amerikai elnök meglehetősen nagy rajongója a Fox News nevű konzervatív irányultsága televíziós csatornának, ám a választás napja során hatalmas „bűnt” követtek el az elnök szemében.