Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Putyin támogatja az Oroszország és az Európai Unió közötti párbeszédet

Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatja Németország és Franciaország arról szóló javaslatát, hogy az Európai Unió indítsa újra a csúcstalálkozókat Oroszországgal - közölte a Kreml csütörtökön.

Litvánia szerint Fehéroroszország rajtuk keresztül akar migránsokat küldeni az Európai Unióba

Fehéroroszország információk szerint migránsok Európába juttatásával akar nyomást gyakorolni az EU-ba, a litván külügyminiszter szerint a határra buszoztatott szíriaiak és irakiak országuk ellen alkalmazott „fegyverek”.

Nyomatékos figyelmeztetést küldött Kína a NATO-nak

Az Európai Unió kínai diplomatája a keddi nap folyamán arra szólította fel a NATO-t, hogy ne túlozzanak a „kínai fenyegetés teóriájával”, miután a katonai szervezet vezetője kijelentette, hogy rendszerszintű kihívást jelent az ország.

Több ország szavazati jogát is felfüggesztették az ENSZ-ben

Összesen öt ország, köztük Irán szavazati jogát is felfüggesztették az ENSZ Közgyűlésében, miután az elmúlt két év során elmulasztották a pénzbeli kötelezettségeik teljesítését.

Öt napos keleti túrába kezd Szijjártó Péter, hét országot látogat meg

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere saját közösségi oldalán jelentette be, hogy zsúfolt hét áll előtte.

Megnyílt Magyarország harmadik spanyolországi diplomáciai képviselete

Andalúziában mintegy négyezer magyar állampolgár él, számukra nyújthat segítséget az új konzulátus.

Optimista nyilatkozatot tett a magyar-ukrán kapcsolatokról Szijjártó Péter

Magyarország és Ukrajna között olykor igen viharos volt a kapcsolat, ám a külügyminiszter szerint történtek optimista előrelépések.

Cseh-orosz diplomáciai konfliktus: Zeman szerint két forgatókönyv van

Az elmúlt héten hatalmas diplomáciai botrány robbant ki Csehország és Oroszország között, melynek még nagyon messze van a vége - legalábbis egyelőre úgy tűnik.

Fokozódik a cseh-orosz diplomáciai feszültség, a balti államok is orosz diplomatákat tiltottak ki

Észtország, Lettország és Litvánia is csatlakozott Csehországhoz az Oroszországgal szemben diplomáciai hadakozásban és ők is kitiltottak több orosz diplomatát a területükről.

Újabb orosz diplomatákat utasított ki Csehország

Újabb orosz diplomatákat utasít ki a cseh külügyminiszter az országból, miután Moszkva nem hajlandó teljesíteni a Prága által kiszabott feltételeket.