Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Novák Katalin: „Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, amikor döntést kell hozni”

A magyar köztársasági elnök, Novák Katalin ismét fontos üzeneteket fogalmazott meg a fiataloknak, akik n agy figyelemmel hallgatták, miközben Szent II. János Pál pápa idézete is elhangzott.

Nyílt levél Maruzsának: a jogkövető magatartást a tanárok sztrájkjogának megvonása lehetetleníti el

A szervezet elnöke szerint a diákok törvénytiszteletét az a magatartás ássa alá, amely „kénye-kedve szerint alakítgatja a törvényt”.

Négy gimnázium előtt virrasztottak a magyar oktatásért és a tanárok jobb helyzetéért

A diákok szerint lehetnek még hasonló megmozdulások, ha a kormány továbbra sem enged a pedagógusok követeléseinek.

Már jövő szombattól utazhatunk a szeptemberi helyközi bérletekkel

Mindezt Vitézy Dávid, közlekedésért felelős államtitkár erősítette meg, aki elmondta, a zavartalan tanévkezdet érdekében arra kérte az illetéseket, hogy augusztus 27-től fogadják el a szeptemberre érvényes havi és első félhavi bérleteket.

Fontos üzenetet kaptak az szja-mentes diákmunkások

A közleményben foglaltak szerint a cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható.

Szeptember elején a diákok tüntetnek a tanárokért

Az eseményt a facebookon hirdették meg.

Felmérés: a fiatalok többsége aggódik a jövője és az anyagi biztonsága miatt

Jelentős részük tapasztal kisebb-nagyobb akadályt abban, hogy megvalósítsa a terveit, a diákok fele pedig anyagi problémákkal is küzd.

Szülői segítség nélkül nagyon nehéz dolguk lesz az albérletet kereső diákoknak

Kihirdették az idei ponthatárokat, az ünneplés után pedig jöhet a matek.

Özönlenek a diákok diákmunkára, működik a program

Sok fiatal döntött úgy, hogy csatlakozik a diákmunka programhoz, mely számos lehetőséget biztosít számukra.

Kiderült, mit akarnak leginkább azok, akik diákmunkát vállalnak

Azok, akik diákmunkát vállalnak, többek között rugalmas munkaidőt akarnak, de vannak még más fontos szempontok.