A varázsgombákról már régóta hírlik, hogy segítenek a depresszió kezelésében, azonban a tudósok nem voltak biztosak abban, hogy pontosan hogyan hatnak az agyra.
A koronavírus-járvánnyal megnőtt a szorongással és depresszióval küdzők száma, nehezen tudják tartani a lépést a szakemberek a segítséget kérők megnövekedett számával.
A legújabb német felmérésből kiderült, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos stresszt és fáradtságot nemcsak a felnőttek, hanem az egészséges, fiatal gyerekek is megsínylik, főként azok, akik szegényebb sorsú családba születtek.
Angol és walesi statisztikákból kiderült, hogy a koronavírus-világjárvány tavaly márciusi kitörése óta rengetegen haltak bele az alkoholizálással összefüggésbe hozható megbetegedésekbe.
A finn lakosságon elvégzett legutóbbi széleskörű közvélemény-kutatásból kiderült, hogy az emberek többsége mentálisan teljesen belefáradt a pandémiába.
A korlátozások, kijárási tilalom és lezárások ellenére a kutatók azt javasolják, hogy öleljük meg azokat az ismerőseinket, akik nem kapták el a fertőzést, hiszen ennek az apró fizikai kontaktusnak lélekgyógyító hatásai vannak.
A legújabb pszichológiai kutatásokból kiderült, hogy a covid-pandémia jelentősen megviseli a felnőtt lakosság mentális egészségét.
Dr. Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai irodájának vezetője elmondta, a fiataloknak legalább fele arról számolt be, hogy depresszió vagy szorongás tüneteit produkálja, mely arra vezethető vissza, hogy a járvány érdekében hozott áldozatok kezdik megtenni a hatásukat.
A tinédzserek bizonyítottan nehezebben élik meg a bezártságot, amelynek következtében egyre többen döntenek úgy, hogy saját kezükkel vetnek véget az életüknek.
A legújabb felmérésből kiderült, hogy a COVID-19 világjárvány megállítására irányuló lezárások és kijárási tilalmak súlyos mentális sérüléseket okozhatnak a fiataloknál.
A fiatal nőnek legalább öt éven át egy szűk ketrecben kellett élnie, szülei ugyanis nem tudták megengedni maguknak anyagilag, hogy kezeltessék mentális betegségben szenvedő lányukat.