Cristiano Ronaldo megerősítette, hogy a következő szezonban is a szaúd-arábiai Al-Naszr csapatánál marad, azonban szerinte a ligának még fejlődnie kell, ha a világ legjobb bajnokságai közé akar tartozni.
Valószínűleg a nullához konvergál a rajta lévő zsírmennyiség, ami még „felesleges”, és ezt évek óta tartani tudja.
A korábbi játékos úgy véli, a portugál túl sok figyelmet von el a csapattársaitól, ezért a sikertelenség.
Miután a klub elnöke elmondta az argentinnak, hogy ki lenne Zidane első szerződtetése, már nem örül annyira, hogy a francia a legesélyesebb Pochettino helyére.
De Gea nem tudja, mi lehet a baj az Old Traffordon, fogalma sincs, hogy miért nem nyernek a Vörös Ördögök az elmúlt években trófeákat.
Noha Alex nemigazán követi figyelemmel a futballeseményeket, kellemes meglepetésként beszélt a világhírű futballistáról.
Georgina Rodriguez, Cristiano Ronaldo párja egészen mélyen nyúlt a zsebébe, amikor megvásárolta a luxusautót szerelme születésnapjára.
Folyamatosak a találgatások a PSG körül, hogy mikor távozik Mauricio Pochettino, valamint mikor érkezik Zinedine Zidane.
Egy újabb egészen hihetetlen mérföldkő került Cristiano Ronaldo neve mellé, aki a közösségi médiában is tarol, ahol még Lionel Messi is távolról követi.
Cristiano Ronaldo alig hitt a szemeinek, egy igen komoly luxusautót kapott ajándékba a párjától, aki jobb szerelmet nem is kívánhatna magának.
Természetesen várandós kedvese is ott volt a nagy pillanatkor, amikor átadták az egészen különleges születésnapi tortát.