Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Két év alatt akár egymilliárd dollárt is kereshet Messi az Al-Hilalban

Erős kihívója akadt a Barcelonának, ugyanis egyre erősebbek a hangok, melyek szerint Szaúd-Arábiában elképesztő összegekkel várják az argentint.

Xavi szerint a Manchester City megérdemelné, hogy triplázzanak

A Barcelona edzője, Xavi Hernandez a Manchester Cityt „a világ legjobb csapatának kiáltotta ki” és azt mondta, a Premier League listavezetői megérdemelnék a triplázást.

Xavi szerint kevés jobb csatár van Dembélénél

Hosszú ideig sérült volt a francia, a Barcelona edzője örül a visszatérésének.

Spórol a klub, költségcsökkentő intézkedésként leállítják a Barca TV-t

A klub csütörtökön egy közleményben jelentette be, hogy költségcsökkentés miatt a szezon végén leállítják a Barca TV-t.

Már jövő novemberben visszaköltözne szentélyébe a Barcelona

Közel 600 milliárd forintnyi összeget különítettek el a Camp Nou felújítására, nyilvánosságra hozták a befektetői kört.

Másfél milliárd eurós támogatásból újítják fel a Barcelona stadionját

Az ezzel kapcsolatos munkálatok már a jelenlegi szezonban elkezdődhetnek, s azt tervezik, hogy 2026-ra készen lesznek.

Kulcsfontosságú játékosokat kapott vissza a Barcelona

Xavi örül, és a csapat is behúzott egy nagyon fontos meccset.

Rövidesen lejár Messi szerződése, ám a PSG nem sieti el a hosszabbítást

Egyre közelebb vagyunk a határidőhöz, amikor lejár Messi szerződése a PSG-vel, sajtóértesülések szerint pedig a klub okkal húzza a hosszabbítást.

Rendkívül fontos három pontot szerzett a Barcelona az Atlético Madrid ellen

Egyetlen gól is óriási előrelépést jelentett Xavi bukdácsoló csapatának.

Találkozott az UEFA és a Barcelona elnöke, a téma a Negreira-ügy volt

Egyre nagyobb vihart kavart a botrány, épp itt volt az ideje az egyeztetésnek.