A szomszéd szobában volt, amikor észlelte a nagy füstöt.
A robbanótest egy szovjet gyártmányú, 50 milliméteres aknavetőgránát.
Összesen 22 elkövetővel szemben emeltek vádat pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntette miatt.
Az ítélet helybenhagyását indítványozták annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki motoros fűkaszával súlyos sérüléseket okozott szomszédjának.
A külvárosban álló létesítményben éjszaka keletkezett tűz, a tűzoltók jelenleg is az oltáson dolgoznak.
A körülmények pillanatnyilag nem teljesen ismertek, de azt már tudni, hogy a tűz egy közeli raktárépületre is átterjedt.
A milliárdos vállalkozó összeégett holttestére 2020 augusztusában bukkantak rá a Baranya megyei Bár községben.
A motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedet, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
A jelentkezés nélküli hétvégéken mintegy kétszer annyian érkeznek felvenni a vakcinát, és a gyerekek közül is sokan már a második oltást is megkapták.
A Pécsről Dombóvárra tartó vonat elgázolt egy embert, jelentősé késésekre kell számítani.
A heves szél a vonatközlekedésben is komoly fennakadásokat okoz.