Rövid időn belül újabb motoros vesztette életét, már nem lehetett rajta segíteni, a helyszínen elhunyt.
Mint minden évben, idén is voltak olyan súlyos sérülések, amik a szilveszteri szórakozásokhoz voltak köthetőek.
Egy 17 éves fiatalembert életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.
Ahogy az várható volt, szilveszter napján sem unatkoztak a tűzoltók, sok helyszínre kellett kivonulniuk.
Az illegális autóversenyzés következtében egy 47 éves édesanya vesztette életét Szenteste.
A jármű szó szerint felismerhetetlenre roncsolódott össze, ritkán látni hasonló felvételeket, amiket csak erősebb idegzetűek nézzék meg.
A 2-es metró a Kossuth Lajos téri állomáson gázolt el egy embert.
A tragédia pénteken hajnalban történt, egy elhagyatott soproni raktárban.
Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a férfit kórházba szállították.
Jelenleg nem tudni, hogy a gépkocsi vezetője sérülései milyen súlyosak, ám a helyszínen készült képek egészen megrázóak.
Több új információ is kiderült a baleset kapcsán, amelynek főszereplője egy férfi, aki többek között úgy vezette a Mercedest, hogy eltiltás hatálya alatt volt.