Martonvásárnál történt a két baleset, amiben négy autó megsérült, melyek elfoglalják a belső forgalmi sávot.
Véget ért a helyszínelés a halálos baleset helyszínén, ahol egy ember vesztette életét, akin már nem lehetett segíteni a súlyos sérülései miatt.
A balesetben összesen négy autó tört össze, az egyik nagyon csúnyán összetört, több milliós lehet rajta a kár, még a hátsó kereke is kitört.
Vádat emeltek egy 50 éves férfival szemben, aki megsértette a munkavédelmi szabályokat, melynek következtében egyik társa az életét vesztette.
Rengeteg helyszínre riasztották a tűzoltókat a hétfői ónos eső miatt, ami több területen is problémákat okozott.
Érkezett pár helyszíni kép a lángra kapott sportcsarnokról, ami jelentős anyagi károkat szenvedhetett.
A szentesi tűz oka egyelőre ismeretlen, a lángok időközben átterjedtek a tetőszerkezetre, a szakemberek folyamatos munkában vannak.
Egyelőre tisztázatlan, hogy az autó milyen körülmények között hajtott a sínekre az autós, a műszaki mentés már folyamatban van.
A balesetben egy 34 éves nő vesztette életét, akinek olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy már nem lehetett megmenteni.
A 47 éves asszony december 24-én vesztette életét a Soroksári úton.
A sofőr fának csapódott, majd kirepült az autóból.