A Nemzeti Adó- és Vámhivatal mobilalkalmazással és oktató kisfilmmel segíti az állampolgárokat a gépjárműadó elektronikus befizetésében.
Az Európai Gépjárműgyártók Szövetségének (ACEA) legfrissebb jelentése szerint az Európai Unióban található járművek átlagéletkora folyamatosan emelkedik, miközben az elektromos járművek részaránya még mindig rendkívül alacsony.
Az intézkedést azzal indokolják, hogy rendkívül magas a kockázata annak, hogy az orosz és a kínaiak egyidejűleg manipulálhatják ezeket a járműveket az USA-ban, ami káoszhoz vezetne.
Szentkirályi Alexandra a váratnak megfelelően újabb videós anyaggal jelentkezett, ezúttal a sok ezer kitiltásra váró jármű kapcsán.
Egyenesen a Budapesti Klíma Ügynökség vezetőjétől jött válasz arra, amit Szentkirályi Alexandra állított Karácsony Gergelyék kapcsán.
Tároló és autók égtek Budaörsön, ami miatt a tűzoltóknak azonnal a helyszínre kellett sietniük, nagy lehet az anyagi kár.
Egyre több magyar engedheti meg magának, hogy új Mercedest vásároljon, illetve egyre több tehetős ember vált át a német márka autóira.
Jól látszik, hogy a dízel autók iránti érdeklődés Magyarországon is csökken, szemben a hibridévle.
A tűzoltók a társhatóságokkal együtt dolgoznak a helyszínen.
Egyelőre nagyon keveset tudni a balesetről, ám a mentők már a helyszínen vannak.
Tosics Iván azt gondolja, a probléma hátterében az utóbbi áll, ha pedig változást akarunk elérni, módot kell találni az autók számának és forgalmának korlátozására.