Speciális küldetést indít el az amerikai űrügynökség novemberben, a misszió célja a potenciálisan veszélyes aszteroidák eltérítésének vizsgálata lesz.
Az amerikai űrhivatal OSIRIS-REx missziója közel áll ahhoz, hogy földet érjen az óriási űrsziklán, amely igazán egyedi esemény lehet az emberiség történelmében.
A legújabb kutatások eredményeiből arra a következtetésre jutottak a szakértők, hogy az élet kialakulása egészen más módon történhetett, mint azt korábban gondolták.
A NASA asztronómusai szerint egy nagyjából 22-49 méter közötti átmérővel rendelkező űrszikla kerülhet veszélyes földközelségbe 24 órán belül.
A csillagászok még nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy az egészen különleges formájú űrszikla idegenek technológiai vívmányaként száguldozhat az univerzumban.
Nemcsak szeptemberben lesz egy egészen közeli találkozásunk egy űrsziklával, hanem még későbbre is tartogat számunkra meglepetéseket a misztikus univerzum.
A csillagászok egy olyan űrsziklát azonosítottak, ami kritikus távolságban suhant el bolygónk mellett. Megdöbbentő módon csupán azután találtak rá az égitestre, hogy már elhagyta a Földet.
A NASA nemrég figyelmeztetett, hogy az elkövetkező héten két hatalmas kozmikus űrszikla is megközelítheti bolygónkat, amelyekre nem árt jobban odafigyelni.
Az óriási űrszikla a NASA szerint akár a Holdnál is közelebb merészkedhet bolygónkhoz.
Egy ősrégi kozmikus robbanás vethetett véget a Föld egyik első mezőgazdasággal foglalkozó településének.
A NASA OSIRIS-REx szondája eddig nem látott felvételeket készített a hatalmas űrszikla felületéről.