Egyelőre nehéz tudni, mit várhatunk Árpa Attila és Pintér Tenya meccsén a Sztárbox elődöntőjében, de lehetséges, valaki feküdni fog.
Lékai-Kiss Ramóna őszintén elmondta, hogy mit gondol A Nagy Ő-ről, mely rá is nagy hatással volt a hetek alatt.
A szőke szépség már a legelején bebizonyította, hogy mennyire egymáshoz illenek, hiszen mindketten rajonganak a lovakért és a motorozásért.
Timi is reagált Árpa Attila nagy döntésére Bogi után, akit visszautasított a filmsztár, mely nem volt kellemes számára.
Bogi természetesen nagyon csalódott volt, mert szerette volna, ha Árpa Attilával mindez működik, de a színész a másik lányt választotta.
Árpa Attila meghozta a nagy döntést, így megtudhattuk, hogy Timi és Bogi közül ki lett a befutó, ki kaphatta meg az utolsó rózsát.
Érdekes, egészen intim dolgokra is választ adott Mimi, aki már nem lehet versenyben Árpa Attiláért, de ezt nem is bánja igazán, hiszen nem illettek össze.
Árpa Attila nagyon romantikus volt, már a toscanai piacon elvarázsolta Timit, aki talán kicsit zavarba is jött, de élvezte a dolgot.
Árpa Attilának a toscanai randi alatt volt egy humoros kérdése Bogihoz, aki hirtelen zavarba is jött mögötte a motoron.
Árpa Attila kéréssel fordult Timihez, aki az egyik nagy favoritja A Nagy Ő-nek, mely ezen az este véget ér.
Árpa Attila nagyon őszintén beszélt Bogival, pár nappal a döntő előtt, és közölte vele, hogy mi az, ami igazán zavarja a világban.