A Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO petíciója már közel harmincezer aláírásnál tart.
Kínában nem ritkák a halálbüntetések, és most is kiosztottak egyet, méghozzá korrupció miatt.
A hivatalos rendőrségi tájékoztatás szerint a begyógyszerezett kisfiú eszméletlen állapotban került kórházba.
Az akkor 20 éves vádlott a még 12. életévét be nem töltött húgával bánt erőszakosan, akit több alkalommal is megerőszakolt.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a fővárosi nőnek a letartóztatását, aki megfojtotta saját édesanyját, majd az esetről írt vallomását lakásuk bejáratánál található lábtörlőre helyezte.
A kiskunhalasi fiatalember nem sok esélyt adhatott az idős férfinek, akit egy konyhakéssel szúrt halálra.
Ismét a lehető legjobb időben és helyen voltak a XVIII. kerületi járőrök, akik ezzel a cselekedetükkel emberéletet mentettek.
Holtan találták meg az erdőben azt a 27 éves férfit, aki karácsony első ünnepén tűnt el a jászszentandrási otthonából.
Itt a következő remek lehetőség arra, hogy csatlakozz a liner.hu csapatához, ehhez pedig az alábbi feltételeknek kell megfelelned.
Eddig tisztázatlan körülmények között lőtte fejbe a kishúgát az a 20 éves fiatalember, akit azonnal őrizetbe vettek, és jelenleg is zajlik a nyomozás a körülmények miatt.
Egyre több információ lát napvilágot arról az idősebb nőről, akit az édesanyja megölésével gyanúsítanak.