Elmúltál már 18 éves?
Újabb fotók láttak napvilágot a családfő 70. születésnapjáról, aminek ideje alatt együtt ünnepelt Gáspár Győző és Gáspár Zsolti.
Súlyos bűncselekmények elkövetésével vádolják azt a 26 éves férfit, aki másfél évvel ezelőtt Egerben a nyílt utcán többekkel szemben is erőszakoskodott.
Önbíráskodás miatt állt bíróság elé az a fiatalkorú fiú, aki tavaly decemberben egy kecskeméti középiskola közelében késsel fenyegetőzve akart behajtani egy tartozást egy másik fiatalkorútól.
Az édesanya biztonságban akarta tudnia gyermekeit, ők azonban átmásztak a lépcsőkapun, így felszerelt egy újabbat a már meglévő fölé, mit sem sejtve annak veszélyeiről.
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki egy tolólapos traktorral lökte fel a sértettet, majd áthajtott rajta.
Évente több ezer kiskutya leli halálát a laboratóriumokban, miközben az egészségügyi szervezet szerint az állatkísérletek nem képesek megjósolni, hogyan hatnak az egyes gyógyszerek az emberekre.
Egyre nagyobb a félelem Szíriában, miután az Iszlám Állam folytatja a harcokat a kurdokkal, a fegyveresek attól sem riadnak vissza, hogy élő pajzsként használják a gyermekeket.
Bár a Patriot Front igyekezett magát hazafiak csoportjaként feltüntetni, a kiszivárgott információk jóval sötétebb képet festenek róla.
Ha valaki azt gondolta, hogy a híres magyar DJ nem tudja fokozni a fokozhatatlant, most nagyot fog nézni, mert sikerült neki.
A támadás Pakisztán északnyugati részén történt, ahol gyermekbénulás elleni oltást adtak be a gyermekeknek.
Életveszélyes testi sérülést okozott saját bátyjának egy húszas éveiben járó férfi.