Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,32 Ft
Euró
388,49 Ft
Font
451,58 Ft
Bitcoin
61,654 $

Tóth Gabi bevallotta: ha Szikora Róbert megjelenik, nem tud másra figyelni

Elmondása szerint az R-Go frontemberének olyan karizmája van, hogy teljesen elvarázsolja őt.

Fotó: Facebook/Tóth Gabi
TV

Koós Alexandra

Szerkesztő

Majka a Sztárban Sztár leszek!-ben elmondta, amikor Karapancsev Kristóffal elkezdték gyakorolni a Micsoda buli című dalt, a fiatal megosztotta vele, hogy „Szikora Robi neki egy nagyon nagy Isten” és rengetegszer meghallgatta a számait.

„Tehát már megint odaérkeztünk, hogy a Kristóf, aki az egyik legszínesebb egyéniség, egy olyan előadót énekelt, akit egyébként már egymilliószor meghallgatott. Gyakorlatilag nem lehetett különbséget tenni a hangok között” – fogalmazott, miközben gratulált neki. Soron kívül Nagyot bukott Valter Attila a Giro d’Italia ötödik szakaszán

Tóth Gabi hozzátette: „Amikor egy ikon megjelenik a színpadon, akinek a szerzeménye nekem egyébként a gyerekkorom első dala volt, amire az anyámékat kikészítettem Robi. Tehát konkrétan ők menekültek, mert ezt kellett hallgatni állandóan”.

Kristófhoz fordulva azt mondta, a produkciójával visszahozta neki a gyermekkori emlékeit, másrészt nagyon jól teljesített, nem zökkent ki. „De azt meg engedd meg nekem, hogy a Robinak olyan karizmája van, hogy amint ő megjelenik, nem tudsz másra figyelni” – szögezte le.

Ezen Kristóf sem csodálkozott, aki hasonlóképpen érezte magát. Mindezt Szikora Róbert azzal tetézte, hogy a fiatalt meghívta, lépjen fel vele december 16-án Debrecenben, Kristóf alig akart hinni a fülének. Köllő Babett pedig kijelentette, ez élete legjobb Sztárban Sztár leszek! adása.