Szoboszlai Dominik vasárnap a Manchester United ellen tündökölhet Liverpoolban
Eddig úgy fest, hogy megrendezik a nagy rangadót a Manchester United ellen az Anfield Roadon vasárnap délután, aminek Szoboszlai Dominik lehet az egyik főszereplője.
Szoboszlai Dominik nemrég tért vissza Liverpoolba, közvetlen az ünnepek után. Eltiltás miatt nem játszhatott a 2024-es év utolsó mérkőzésén Londonban, ez azonban lehetőséget adott számára ahhoz, hogy még frissebb legen a várva várt derbire. Mint azt láthattuk, csak úgy szórja a gólokat az edzéseken, remek hangulatban készül.
A Manchester United lassan a kiesőhelyek közelében találhatja magát, annyira gyenge formában vannak, addig a Liverpool magabiztosan vezeti a bajnokságot, egyetlen vereséggel a neve mellett. Emiatt papíron csak az lehet a kérdés, hány góllal kapnak ki a Vörös Ördögök, akik legutóbb a feltámadóban lévő Manchester Cityt győzték le idegenben.
December közepe óta nem nyert Amorim csapata, és a bajnokságban sorozatban ez lehet a negyedik vereségük, mely újabb történelmi mélypont lenne. Reális erre az esély, és ha ez így megy tovább, hiába a Sportingtól kivásárolt sztáredző, hamar új munka után nézhet. Jelenleg kilátástalan a csapat helyzete, és a Liverpoollal a lehető legrosszabbkor találkoznak.
A súlyos angliai hóhelyzet akár közbe is szólhat, de jelenleg úgy készül a két csapat, hogy lesz meccs, aminek az Anfield Road ad otthont. A nagy múltra visszatekintő angol derbit a Spíler 1 TV közvetíti 17 óra 25 perctől.