Némi nehézséggel kell szembenéznie azoknak, akik június végén szeretnének külföldről behozott autót honosítani és forgalomba helyezni.
A toxikológus szerint a termékkel az a legnagyobb probléma, hogy jó, illetve nem tudhatjuk, mit tartalmaz pontosan és milyen hatással van a szervezetre.
Az elnök szerint több ezer ember élete függ a szövetségesektől, valamint attól, hogy milyen gyorsan tudják végrehajtani az országot segítő döntéseiket.
A cég egy formalevelet is megfogalmazott, amelyet az utasok egy gombnyomással el tudnak küldeni a Miniszterelnöki Kabinetirodának.
A támadó őrizetbe vétele után tagadta a tettét, azt állítva, hogy nem ő követte el a bűncselekményt, az ügyészség azonban indítványozta a letartóztatását.
Bővül az újbudai fizetős övezet, ezáltal megszűnik az ingyenes parkolás az Infopark környékén, illetve a Gellért-hegy lábánál.
A szakértők szerint a háború kimenetele szempontjából egyre kritikusabbá válik, hogy mindkét oldalon képesek-e tartalék egységeket létrehozni, majd a frontra telepíteni.
Bruttó 7 forintos árváltozás várható a benzin és a gázolaj tekintetében, azonban eltérő irányban.
A tisztviselő szerint Oroszország katonai képességei tízszer erősebbek egyes területeken, mint amivel Ukrajna rendelkezik, ezért még több segítségre van szükségük.
A svéd vállalat úgy döntött, hogy tovább korlátozza tevékenységét Oroszországban és Fehéroroszországban, ezért bezárják az üzleteiket és eladják a gyáraikat.