Frappáns végszóval távozott Muri Enikő és Tóth Szabi, akik csalódottak voltak, amiért véget ért számukra a Nyerő Páros, de nincs igazán olyan dolog, amit nagyon megbántak volna.
Dúl a szerelem a két fiatal között, ami nem a legjobb hír azok számára, akik folyamatosan igyekeznek keresztbe tenni a kapcsolatuknak.
Nehéz történetek ezek, de az égiek igyekeznek kárpótolni az embereket, akiket nagy veszteség ér, vagy nem éppen olyan volt a gyermekkoruk, mint ennek a 14 éves tehetségnek.
A mentorok először valószínűleg nemet mondtak volna a visszatérő versenyzőnek, amiből végül négy igen lett, ráadásul volt egy nyilvános bocsánatkérés is a részéről.
Muri Enikő azt követően üzent, hogy kiestek a Nyerő Párosból, ahol a verseny feléig tudtak eljutni, és igencsak megosztóak voltak.
Sebestyén Balázs szerette volna, ha Muri Enikő is mond pár szót azt követően, hogy Hódi Pamela igen csípős szavakat fogalmazott meg a szimpátiaszavazáson.
Tóth Bence sokkal finomabban fogalmazott a szimpátiaszavazás alatt, míg Hódi Pamela kemény szavakat fogalmazott meg, ami többeket meglephetett.
Japán hivatalos tájékoztatása szerint Észak-Korea ballisztikus rakétákat engedett a levegőbe, melyek több száz kilométert tettek meg a becsapódásuk előtt.
Nem lehet azt mondani, hogy a sikeres művésznő visszavett volna a nyári szezont követően, mert távolról sem, továbbra is nagyon szexin áll rajta a bikini.
Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan Lionel Messi is nagyon-nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy egy ilyen szép, csinos és szexi nő mellett élheti az életét.