A Hunor mentőcsapat továbbra sem adja fel, miközben egyre kevesebb arra az esély, hogy túlélőkre bukkanjanak.
Sorra kerülnek elő gyermekek a romok alól, nemrégiben egy 16 éves fiút is kimentettek, aki közel 120 órát töltött a romok alatt.
Közel 50 embert tartóztattak le eddig fosztogatás miatt a halálos földrengést követően, akik komoly büntetésre számíthatnak.
Eddig összesen 12 embert vettek őrizetbe, akiknek közük lehet az összedőlt épületekhez Törökországban a földrengést követően.
Horváth Éva örömmel fogadta Balin Péter Szabó Szilvit, akinek nagy vágya volt, hogy ott legyen az ázsiai helyszínen.
Szakértői vélemények rámutattak arra, miért volt ennyire tragikus a török-szír földrengés, mely már több mint 24 ezer ember életébe került.
Miközben tizenhat csecsemőt sikerült megmenteniük a mentőcsapatoknak, kiderült, hogy eddig összesen 25 ezer ember vesztette életét a halálos földrengésben.
Komoly büntetésre számíthatnak a fosztogatók, akik a földrengést kihasználva próbálnak vagyonhoz jutni.
Marics Peti elhozta számára azt a fajta boldogságot, amiben valószínűleg soha ezelőtt nem volt része, és ehhez Bailey csak hozzátett.
Csak erősebb idegzetűek olvassák el a sorokat, mert valóban megrázó, többek között ezt is fel kell dolgoznia a magyar mentőcsapatnak.