Rusvai Miklós virológus szerint júniustól már teljesen nyithat Magyarország, amennyiben ugyanilyen ütemben halad tovább a lakosság immunizálása.
A biztos pártválasztók körében két százalékpontot erősödött a Jobbik az elmúlt hónap során, így beérte az eddig legnépszerűbb ellenzéki pártoknak bizonyuló Demokratikus Koalíciót és Momentumot.
Mint azt a közösségi oldalain is nyilvánosságra hozta, beoltották koronavírus elleni vakcinával Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét, azonban azt nem jelezte, hogy milyen oltóanyagot kapott.
Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere nem hajlandó beszélni az Erling Haaland körüli átigazolási pletykákról puszta tiszteletből a saját játékosai és a Borussia Dortmund fele.
A mai nap folyamán parlamenti választásokat tartanak Bulgáriában, és hiába a hónapokig tartó kormányellenes tüntetések és számos botrány, Boyko Boriszov miniszterelnök pártja tűnik így is a legesélyesebbnek.
11 ember életét vesztette és további 19 megsérült, miután a vasárnapi nap folyamán összeütközött egymással egy kamion és egy autóbusz Kína keleti részén.
Tony Cascarino futballszakértő úgy véli, a Manchester City nem járna jól azzal, ha leigazolnák Erling Haalandot a mostani nyáron.
Levetette magát egy nyitrai kórház erkélyéről egy 78 éves férfi, aki a napokban esett át egy sikeres műtéten, mely eset azért is meglepő, mert korábban nem voltak öngyilkosságra vagy önpusztításra vonatkozó gondolatai.
A Barcelona korábbi aranylabdás sztárja, Rivaldo úgy véli, hogy a katalánoknak mindenképpen ki kellene használnia, hogy Sergio Agüero szabadon igazolhatóvá válik a nyáron, hiszen ez kellő meggyőző erő lehet arra is, hogy Lionel Messi maradjon.
A brit sajtó értesülései szerint a Real Madrid mellett a Paris Saint-Germain és a Borussia Dortmund is beszállt a Manchester City támadójáért, Riyad Mahrezért folytatott versenybe.