Több ezer ember perli a vakcinafejlesztéssel is központba kerülő Johnson & Johnsont, amiért egy korábbi babahintőporuk rákkeltő anyagot tartalmazhatott.
2020 decembere óta, amióta megkezdték a koronavírus-vakcinák beadását az Egyesült Államokbeli Georgiában, legalább 110 ezer dózist kellett elpusztítani, mert nem kerültek felhasználásra.
A Chelsea mindenképpen szeretné egy vérbeli kilencessel bővíteni a támadópotenciálját, amire a Borussia Dortmund norvég gólzsákját, Erling Haalandot nézték ki.
Egészen a hétvégéig mindent megtettek a mentőcsapatok, hogy túlélőket találjanak a súlyos áradásokkal sújtott vallóniai településeken, azonban ez a remény kezd szertefoszlani.
Dzsudzsák Balázs, a Debreceni VSC 34 éves, 108-szoros válogatott játékosa több témára is kitért a Nemzeti Sportnak adott interjújában, többek között a csapatkapitányságára is.
Immáron két hónapja léptek éhségsztrájkba dokumentációval nem rendelkező menekültek Belgiumban, melynek az is lehet a következménye, hogy széteshet a belga szövetségi kormány.
Dzsudzsák Balázs, a DVSC 108-szoros válogatott 34 éves futballistája kifejtette, hogy milyen érzés egyelőre az új szerepkörben játszania, amelyet Huszti Szabolcs jelölt ki neki.
José Mourinho a 2021/22-es szezontól veszi át az AS Roma kispadját, azóta pedig folyamatosan beszédtémát a nemzetközi sportsajtónak.
Az egész világsajtó az izraeli NSO által fejlesztett Pegasus szoftverrel kapcsolatos lehallgatási botránytól hangos, melyben Magyarország is érintett lett.
Dzsudzsák Balázs hosszú ideig kirobbanthatatlan volt a magyar válogatott keretéből, ám az elmúlt időkben feltörekvő tehetségek és saját maga másodosztályban szereplése miatt nem volt tagja az Európa-bajnokságra utazó keretnek.