A halálos áldozatok mindegyike katona vagy önkéntes volt.
Érdekesség, hogy eközben mintegy 1000 alkalmazottat bocsátottak el.
Lassan, de biztosan araszolnak lefelé a lakáshitelkamatok.
Az európai hajléktalanság egyre súlyosabb mértékeket ölt, a legfrissebb becslések szerint ugyanis Európa-szerte mintegy egymillió ember éjszakázik az utcákon.
Az EU a Brexit óta már betiltott egyes mérgező vegyi anyagokat, ám az Egyesült Királyságban még mindig használják azokat.
Eddig csak azt lehetett tudni, hogy jövőre várható emelés, ám most úgy tűnik, egy korrekció akár még idén megtörténhet.
A hongkongi legfelsőbb bíróság felszólította a kormányt, hogy teremtse meg az azonos neműek párkapcsolatának jogi elismerését.
A zsinagóga önmagában is lenyűgöző, ezen felül pedig a zsidó kéziratok legjelentősebb egyedi gyűjteményének ad otthont.
Szerencsére a tettek mezejére lépett egy főtörzsőrmester.