Curtis egy nagyon régi képet húzott elő a kalapból, ami szép emléket ébreszthet benne, akkor még minden szempontból az útja elején járt.
Rövid időn belül két halálos vonatgázolás is történt, és éjjel is elgázolt egy embert egy vonat, állapotáról egyelőre nincs információ.
Djokovics az Aleksandar Vucic szerb elnökkel folytatott csütörtöki találkozója során nyíltan beszélt a kitoloncolással kapcsolatos történésekről.
Az Egyesült Államok erői rajtaütést szerveztek az Iszlám állam vezetője ellen, ami egy halálos robbanással ért véget, melynek következtében legalább 13-an meghaltak.
A fiatal lány sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette.
Magyarország miniszterelnöke ezúttal a tanároknak és az óvónőknek üzent, akik hamarosan kézhez kaphatják a megemelt fizetésüket.
Mazsi úgy érezte, hogy Krisztián számára egy kis vadigen lény a közös gyermekük, de ez egy hónap után változott.
Ez a tél sem sikerült jól a lakástüzek szempontjából, meglehetősen gyakran fordulnak elő halálesetek súlyos tűzeset következtében.
Újabb halálos vonatgázolás történt, a sérült személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.
Ismertették az elmúlt 24 óra vírusadatait, benne a legfrissebb statisztikákkal, amelyekből azt is láthatjuk, hogy hányan szorulnak jelenleg kórházi ellátásra a koronavírus-betegek közül.