A Fehér Ház kommunikációs igazgatója szerint „megcáfolhatatlan bizonyíték” van arra, hogy az orosz elnök nem tudta elérni azt, amit „annyira akart”, most pedig megpróbálja „újrafogalmazni” a céljait.
"Ha nincs módunk a kongresszushoz hasonlóan összehozni az embereket, akkor inkább hagyjunk fel a tevékenységünkkel" – jelentette ki Gianni Infantino elnök.
A Főtaxi-csoport közölte, hogy egybeolvad a két társasága, a Főtaxi és a Budapest Taxi.
A hírszerzés azon a véleményen van, hogy az oroszok nem számítottak ekkora veszteségekre, és jelenleg erőt gyűjtenek az újabb támadásokra.
Vajna Timi kapcsán sokszor az az érzésünk, hogy ő maga a divat, ezúttal is egy remek szettet állított össze magának.
Friss vírusadatok érkeztek, benne a legfrissebb statisztikákkal, amelyekből az is kiderült, hogy hányan vannak jelenleg lélegeztetőgépen.
Finoman szólva sem gyenge, amit Szalai Laura villantott, a Nagy Ő sztárja, aki szintén gőzerővel készül a nyári szezonra.
A szinte nyárias időnek vége, helyébe pedig a borult időjárás lép.
Tóth Andinak látható módon nincs gondja a formájával, bár jelenleg maximum csak esőtáncot tudna járni, hirtelen eltűnt a jó idő.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke közvetlen a választások előtt adott interjút a Kossuth Rádió vendégeként péntek reggel.