Neymar látható módon maga mögött hagyta az igazi fájdalmakat, és messze jobb állapotban van, mint pár hónappal ezelőtt.
A Liverpool az Atalanta ellen csapott össze az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésen a Anfield Roadon.
Penélope Cruz még mindig az egyik legvonzóbb nő, és nemcsak a hírességek, a világsztárok között.
Két újabb nagy név lesz jelen a csütörtök délelőtt tartandó Kormányinfón, ami az elmúlt hónapok egyik legjobban várt eseménye.
Valószínűleg egy sokkal nehezebb mérkőzés vár Szoboszlai Dominik csapatára, a Liverpoolra az Európa-liga következő körében, amit csütörtök este élőben közvetít a tv.
Japán űrhajós lesz az első nem amerikai, aki beteszi a lábát a Holdon, ami egy újabb történelmi pillanat lesz az űrkutatásban
A PSG és a Barcelona egy kifejezetten élvezetes és fordulatos első mérkőzést játszott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében szerda este.
Lionel Messi és Luis Suarez is tehetetlen volt az Inter Miami legutóbbi meccsén, ideje korán búcsúztak a kupából.
Szijjártó Péter külügyminiszter számolt be arról, hogy a China Southern Airlines légijáratot indít Budapest és Kuangcsou között.k
Egy mesterséges tó miatt tört ki botrány Neymar birtoka körül, de most úgy tűnik, elkerüli a 3 millió dolláros bírságot.