A régióban gyakran történnek súlyos balesetek, mivel az utak nehezen járhatók, a buszok pedig elhanyagolt műszaki állapotban vannak.
A kezdeményezés segíthet leküzdeni a csalódás okozta rossz érzést azoknak, akik úgy érzik, volt párjuk kiérdemelte a „szemétláda” jelzőt.
A berendezések segítségével megszűnhet a sorban állás, valamint a fenntartásuk is gazdaságosabb.
A letelepedési engedély azok számára igényelhető, akik Magyarországon élnek, de egy külföldi vállalatnál dolgoznak távmunkával.
A közlekedés átszervezése folyamatban van.
A holográfia már nem csupán fantasztikum, nemzetközi érdeklődés övezi az agykutatást vagy kiterjesztett valóságot forradalmasító továbbfejlesztett technológiát.
A nagymama időben észrevette, hogy baj van, így sikerült megmenteni a kisfiú életét.
A hiba elhárítása már folyamatban van.
Számtalan korszerű fogászati beavatkozás elérhető már a rendelőkben, egyik sem képes azonban a sérült vagy hiányzó fogzománc helyreállítására.
A Várkert Bazárban tartott helyzetértékelés különösen nagy jelentőségű most, a szavazás előtt pár hónappal, a miniszterelnök ugyanis hosszabb időszakot átfogó, stratégia ívű kitekintést szokott nyújtani beszéde során.