Pillanatok alatt szilárd szénné alakítja a szén-dioxidot egy új karbonbefogási módszer

Twenty20
not image

Kulcsár Péter

2022. január 23. - 20:00

Az ausztrál RMIT egyetem kutatói által kifejlesztett széndioxid-mentesítési technológia révén könnyedén megelőzhető a káros gázok felgyülemlése az atmoszférában.

A kutatócsoport állítása szerint módszerük kereskedelmi szempontból is életképes, így hamarosan bevehető lehet a klímaválság negatív hatásainak csökkentésére irányuló globális erőfeszítések támogatására – olvasható az RMIT közleményében.

Az új módszer egy, már létező kísérleti széndioxid-leválasztási technikán alapul, amely folyékony fémeket használ katalizátorként.

Az új eljárásunk továbbra is a folyékony fémek erejét használja ki, de a tervezést úgy módosítottuk, hogy a szabványos ipari folyamatokba való integrálás zökkenőmentesebb legyen. Amellett, hogy az új technológia egyszerűbben méretezhető, radikálisan hatékonyabb, és képes a szén-dioxidot pillanatok alatt szénné bontani” – magyarázta Torben Daeneke docens, a projekt egyik vezető kutatója.

Az RMIT csapatának technikája folyékony fémet használ, amelyet 100-120 Celsius-fokra melegítenek, ezt követően a felhevített fémbe szén-dioxidot fecskendeznek, hogy beindítsák a szükséges kémiai reakciót. A gáz ezután feljön a folyékony halmazállapotú fém felszínére, és a reakció során mindössze egy másodperc alatt szilárd szénpelyheket hagy maga után.

Az egyetem tudósai és vezetősége 2,6 millió dolláros megállapodást kötöttek az ABR környezetvédelmi technológiai startuppal, amelynek célja az lesz, hogy a technológiát a közeljövőben kereskedelmi forgalomba hozzák.

Mindeközben a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatócsoportja a közelmúltban jelentette be, hogy kifejlesztett egy olyan technikát, amellyel egy speciális folyamat révén gyakorlatilag „ki lehet szívni a szenet” az óceánokból.

Bár a karbonbefogási eljárás segítheti a dekarbonizációra irányuló erőfeszítéseket, tudósok folyamatosan arra figyelmeztetnek, nem szabad úgy tekinteni rá, mint a fosszilis tüzelőanyag-ipar kibocsátásának megfékezésére irányuló széles körű kezdeményezések helyettesítőjére, hiszen a végleges megoldáshoz az kellene, ha megújuló energiaforrásokra állna át az emberiség.