Két évre szerződött a Chelsea-hez, de már a távozást fontolgatja a gaboni csatár.
Zajlanak az egyeztetések a játékos szerződtetéséről, aki a Liverpool elhagyása óta nemigazán találja a helyét, így könnyen lehet, hogy visszatér Angliába.
Egy dolog leigazolni egy fiatal sztárt, aki az egyik legnagyobb lehetőség, és más dolog megtalálni úgy a helyét a csapaton belül, hogy az ne ártson a keret egy részének.
Ole Gunnar Solskjaer, a „vörös ördögök” edzője nem zárta ki azt az opciót, hogy a játékos a Manchester United kötelékében maradjon, független attól, hogy talán nincs igazi jövője az Old Traffordon.
Frank Lampard egyik legfontosabb igazolása lehet az uruguayi sztár, aki nagyon régóta játszik Spanyolországban, de még mindig fiatal, és a legjobb korban lehet egy ilyen váltáshoz.
Közel 20 esztendővel ezelőtt Ronaldinho még csak a pályafutása elején járt, de már akkor sokan tudták róla, hogy egy hatalmas tehetséggel van dolgunk.
A legfrissebb információk szerint az egy ismert esetet leszámítva nem találtak újabb fertőzött személyt a csapat körül.
Jürgen Klopp láthatóan a kisebb transzfereket részesíti előnyben, okosan próbálja elkölteni a rendelkezésére álló összeget, és nem sztárokat igazol.
Az Arsenal nagyon meg szeretné tartani a támadóját, aki cserébe álomfizetést kaphat, egy olyan összeget, melyről sokan még álmodni sem mernének, ráadásul ez heti szinten értendő.
Nem kizárt, hogy a Juventus egy újabb olyan játékost hoz el a Manchester Unitedtől, aki régóta tagja a legendás brit klubnak, de időközben kegyvesztetté vált.
Nemrég jelentette be az U21-es válogatott érkezését a ZTE, ahol már nagy erőkkel készülnek a szezonrajtra, mely számukra is kiemelt fontossággal fog írni.