Óva intik a felhasználókat, hogy ellenőrizetlen kódokat beolvassanak a telefonjukkal.
Azt ugyan még mindig nem tudjuk, hogy mikor debütál, de állítólag a valaha volt legdrágább videójáték lesz.
Egy kutatásból kiderült, hogy a magyarok több mint fele tárol odahaza valamilyen, már nem használt mobiltelefont.
Ez körülbelül 3,5 millió embert jelent, ami igencsak jelentős, viszont többségük egyáltalán nem költ erre a hobbijára.
A mesterséges intelligenciát hajlamosak vagyunk átültetni a sci-fi világába, pedig még nagyon nem tartunk ott.
Noha a rajongók egy része még mindig úgy véli, hogy az EA Sports FC 24 valójában egy FIFA 23, most bemutatjuk, milyen újdonságok kerültek be az új címbe.
Hozzátette, közel 50 százalékkal zsugorodtak a reklámbevételek.
A készülék eredeti csomagolásában talált új gazdára.
A lány otthonától mintegy 3218 kilométerre tartózkodott.
A 2007-ben debütált Team Fortress 2 megdöntötte az egyidejű játékosrekordját, 16 évvel a megjelenés után.
Ezzel pedig véget ért a Call of Duty-ért folytatott hosszas csatározás.