Ronaldo nélkül nincs “buli”, ez már tisztán látszik

not image

A T-800-as

2020. november 3. - 03:41

Cristiano Ronaldo a vártnál tovább volt távol a koronavírus betegsége miatt, és ez sokba is került a Juventusnak, elsősorban a Bajnokok Ligájában, ahol a Barcelona ellen kikaptak. Most azonban már a portugál csillagra is számíthatnak.

Cristiano Ronaldo a vártnál tovább volt távol a koronavírus betegsége miatt, és ez sokba is került a Juventusnak, elsősorban a Bajnokok Ligájában, ahol a Barcelona ellen kikaptak. Most azonban már a portugál csillagra is számíthatnak.

Ronaldo rendkívül izgatott volt a mérkőzése miatt, ami a visszatérését jelentette, de nem kezdőként. Vasárnap a Spezia ellen léphetett pályára az 56. percben, és nem sokkal később már gólt is lőtt. Az 59. percben az ő góljával szerezték meg a vezetést.

A 76. percben is betalált, amivel még inkább biztossá vált a Juventus három pontja, mely 4-1-es győzelemmel utazhatott haza. Andrea Pirlo, a Juventus edzője természetesen elégedett volt azzal, amit látott.

„Kicsit változtattunk a rendszerünkön, tudtuk, hogy Arthur szabadabban is játszhatott volna, valamivel hátrébb. Ronaldo közben javuló állapotban van, és már vártunk rá.” – idézte a goal.com Pirlo Sky-nak adott nyilatkozatát.

„Ő és Dybala is fejlődik, majd meglátjuk, hogy hogyan érzik magukat a játékosok a következő napokban. Még mindig négy védővel játszunk hátul. Ezek a játékosok álltak a rendelkezésemre, és amikor mindenki visszatér, meglátjuk, hogy hogyan játszunk.”

„Maga a rendszer azonban ugyanaz lesz. Fejlődünk, lesznek játékosok, akik a sérüléseikből térnek vissza. Kellő idő áll majd a rendelkezésünkre, hogy ötleteljünk. Lassan látni fogjuk a játékok során azokat a helyzeteket, amikre az edzések során készülünk.”

Úgy tűnik, Neymar végleg lemondott a barcelonás visszatérésről: ennyit kereshet a PSG-nél

„Hadba kell állítanunk a játékosokat, és miután ez megtörtént, csak a területek letámadásáról kell gondolkodnunk. Agresszívebbnek kell lennünk, amikor elveszítjük a labdát. Kevésbé fárasztó 5 métert előre futni a védelemben, mint 70 méterről vissza.” – mondta Pirlo, aki elégedett volt a második félidővel és hálás azért, hogy Ronaldo segítő kezet nyújtott számukra.