Omikron-variáns: teljes káosz uralkodott el Dél-Afrikában a légiközlekedés leállítása miatt

Fotó: EPA/Nic Bothma
not image

Nagy Noel

2021. november 29. - 12:26

Számos ország meglehetősen szigorúan reagált a Dél-Afrikában azonosított omikron-variáns megjelenésére.

Nem egy ország, köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és több európai nemzet ugyanis úgy döntött, hogy leállítják a Dél-Afrikából és környékéről érkező repülőjáratokat, nem sokkal az omikron felfedezését követően.

Dél-Afrikában finoman szólva sem örültek ezeknek a bejelentéseknek, a kormány teljesen felháborodott a döntéseken attól tartva, hogy gyakorlatilag globális vesztegzár alá helyezik őket – számolt be róla az Al Jazeera.

„Ez egy abszolút káosz. Senki nem tudja megmondani, mikor lehet továbbutazni. Percenként változnak a dolgok és mi itt ragadtunk. Az USA-ban akartunk tartózkodni decemberben, most viszont itt ragadtunk” – mondta egy dél-afrikai utas Afrika egyik legnagyobb repterén.

Hollandia is leállította a Dél-Afrikával való légiközlekedést, amelynek hatására legalább 600 utas ragadt a johannesburgi reptéren. Shabir Madhi dél-afrikai vakcinológus az Al Jazeerának pedig elárulta, hogy ezek a döntések miért hibásak:

„Naiv azt gondolni a fejlett országok részéről, hogy meg tudják állítani a variáns terjedését azzal, hogy totális tiltólistára teszik a dél-afrikai országokat. A vírus már így is bejutott több helyre úgy, hogy a terjesztők még csak kapcsolatba sem léptek olyanokkal, akik ebben a régióban laknak”

Attól, hogy itt fedezték fel, még ez nem lesz egy dél-afrikai variáns – ezt csupán itt fedezték fel. Dél-Afrikában vannak a világ egyik legjobb COVID-szekvenálási kapacitásai, főként a HIV és a TBC kezeléséből fakadó tudásunk miatt. Már régóta világelsők vagyunk, viszont mint kiderült, a sikerünk áldozatai is egyben” – fogalmazott Madhi.

A dél-afrikai reptereken jelenleg teljes káosz uralkodik, a turisztikai szektorban pedig aggódva figyelik, ahogy egyre többen teszik őket tiltólistára. Jelenlegi becslések szerint hetente 10 millió dollárt bukik azon Dél-Afrika, ha csak egy hétnyi turizmus kiesik, most pedig több hétnyi vesztegzár van kilátásban.