Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Olyan kényszerítőt csinált a Liverpool a Spurs ellen, hogy öröm nézni (videó)

Jürgen Klopp is állva tapsolhatott, mert szenzációs volt, amit a Salah és Wijnaldum letett az asztalra abban a pár másodpercben a Tottenham ellen.

Sport
Author image

A T-800-as

Szerkesztő

Jürgen Klopp is állva tapsolhatott, mert szenzációs volt, amit a Salah és Wijnaldum letett az asztalra abban a pár másodpercben a Tottenham ellen.

Ezen a héten az év egyik legfontosabb meccsét nyerte meg a Liverpool Jose Mourinho csapata ellen, aki nem kicsit pöccent be a lefújást követően, és nemcsak a vereség miatt. Úgy érezte, hogy őt már kiállították volna, ha azt csinálja, amit Jürgen Klopp.

Szoboszlai Dominik elmondta, miért a Lipcsét választotta

Fájó lehetett a Liverpool győzelme, mert ezzel a sikerrel már egyértelműen a címvédő vezet, és lehetséges, hogy a Spurs ütemet veszít, bár ezt nehéz elképzelni, mert eddig összességében remekül játszottak.

A bajnokság azonban kivételesen nagyon szoros és ennek mindenki örülhet, mert a tavalyi idény túlságosan is egyhangú volt. A hétközi bajnoki rangadó pedig hozott pár remek jelenetet, mint például, amikor Salha és Wijnaldum kényszerítőzött az ellenfél gyűrőjében.

Máris reagáltak az oroszok Trump Putyinról tett nyilatkozatára

Máris reagáltak az oroszok Trump Putyinról tett nyilatkozatára

Az orosz kormány máris reagált arra a nyilatkozatra, amiben Donald Trump Vlagyimir Putyin orosz elnökről beszélt az ukrajnai háború kapcsán.

Fontos rákkezelés szűnik meg az egyik hazai kórházban

Jelentős szolgáltatás-átszervezések zajlanak a szentesi Dr. Bugyi István Kórházban, melynek részeként már nem érhető el a daganatos betegek számára létfontosságú kemoterápiás kezelés.