Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Nyilvánosságra került az első marsi város látványterve

Nyilvánosságra került az első marsi város látványterve

Nyilvánosságra került az első marsi város látványterve
Fotó: ABIBOO

Az ABIBOO építészeti vállalat közzétette előzetes terveit, melyek alapján a vörös bolygó első lakói valójában a sziklák oldalában élhetnek majd.

A Nüwa City névre keresztelt városban több mint 250 ezren lakhatnak, a házakat pedig az egyik legnagyobb marsi hegység oldalába építhetik, ahol a lakók kiélvezhetik a napsugarak nyújtotta előnyöket, miközben pajzsokkal védhetik meg őket a káros kozmikus radiációtól.

A cikk a videó után folytatódik

Ha minden jól alakul, akkor az ARIBOO 2054-ben kezdheti meg a település megépítését, így az első telepesek 2100-ban már át is vehetik új otthonaikat a vörös bolygó felszínén.

Habár az ARIBOO renderelt képei Nüwa City-ról inkább luxushotelre hajaznak, mégis érdemes megfigyelni a részleteket, valamint amellett sem szabad elmennünk, hogy az ambiciózus terv korántsem légből kapott ötlet.

Egyelőre nem tudni, teljesíthető-e a cég által megszabott 2100-as kvóta, ugyanis ha a jelenlegi szárnypróbáltatásokra, főként a SpaceX Starship tesztjeire gondolunk, akkor még finoman szólva is gyerekcipőben jár a technológia.

Bármi is történjen, a sci-fibe illő űrbéli nagyváros nem egy elrugaszkodott ötlet, mivel ha addigra nem tesszük tönkre a Földet és saját magunkat, akkor elképzelhető, hogy az emberiség kolonizálhatja a Naprendszert, melynek második állomása a Hold után a Mars lehet.

A végső cél, hogy egy fenntartható civilizációt hozzanak létre a vörös bolygón, melyet folyamatos, Földről érkező szállítmányokkal láthatnának el, bár ennek megvalósítása komoly logisztikai problémát jelenthet.