Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,00 Ft
Euró
388,57 Ft
Font
452,52 Ft
Bitcoin
63,733 $

Négy év után most először folytat biztonsági tárgyalásokat Japán és Kína

Szun Vejtung szerint a nemzetközi biztonsági helyzet hatalmas változásokon ment keresztül az utóbbi időben, ám nem épp a jó irányba.

Fotó: Motegi Tosimicu japán és Vang Ji kínai külügyminiszter tokiói megbeszélése 2020. november 24-én. MTI/EPA/Reuters pool/Kato Isszei
Ázsia

Koós Alexandra

Szerkesztő

Peking és Tokió négy év után most először kezdett tárgyalásokba a biztonsági kérdéseket illetően, amelyek során olyan témakörök kerültek szóba, mint például a haderőfejlesztés, a Moszkvával való szoros kapcsolat és a feltételezett kínai kémballon.

„A nemzetközi biztonsági helyzet hatalmas változásokon ment keresztül az utóbbi időben: az egyoldalúság, a protekcionizmus és a hidegháborús mentalitás visszatérését látjuk” Soron kívül Kunhalmi Ágnes szerint nem teljesen értelmezhető, amit Magyar Péter csinál

– hangsúlyozta Szun Vejtung kínai külügyminiszter-helyettes.

Majd a kínai képviselők azon aggodalmuknak adtak hangot, miszerint Japán azt tervezi, hogy a következő öt évben megkétszerezi a hadsereg fejlesztésére szánt kiadásokat, a japán tisztviselők pedig Kína Oroszországgal való szoros kapcsolatára hívták fel a figyelmet.

Lehetőségek és kételyek

Kiemelték, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás nyomán Peking is erőszakhoz folyamodhat annak érdekében, hogy átvegye az irányítást Tajvan felett, ami egy szélesebb körű konfliktushoz vezethet, egyúttal Tokiót és az Egyesült Államokat is belekeverheti.

„A Japán és Kína közötti kapcsolatokban számos lehetőség rejlik, ám arról sem feledkezhetünk meg, mennyi problémával és kétellyel kell jelenleg szembenéznünk”

– mondta Shigeo Yamada japán külügyminiszter-helyettes, kiemelve a Kelet-kínai-tengeren lévő Tiaojü/Szenkaku-szigetek hovatartozása feletti vitát.

Az Al Jazeera beszámolója alapján ezt követően Kína és Oroszország közelmúltbeli hadgyakorlatairól, illetve a feltételezett kínai kémballonról is szót ejtettek, ám Peking minden ezzel kapcsolatos aggályt „alaptalannak” nevezett.

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban, lopással vádolják

Múlt csütörtökön, Vlagyivosztokban vették őrizetbe a 34 éves férfit.